A túra története 2011-ben kezdődött a nagy sikerű maraton versenyen, ami az első több napos esemény volt hazánkban. Rendkívüli nagy költségek miatt azonban 2012-ben már nem tudtuk a versenyt megszervezni, viszont rendkívül nagy sikere volt az ugyanezen az útvonalon lebonyolított Trans Hungária Túrának.
A nyugodtabb lassabb tempó miatt azok is részt tudtak venni az eseményen, akik nem versenyszerűen bringáznak, de imádják hazánk csodálatos hegyeit, tájait, természeti értékeit. Ebben aztán bővelkedik a túra útvonal!
2013-ban is ma már a hagyományosnak nevezhető Nagymarostól, a Dunától indulunk. A célállomás ezúttal Miskolc-Tapolca Barlangfürdője, ahol csodálatos élmény megmártózni közel 300 km megtétele után. A túra különlegessége, hogy a Cserhát, a Mátra és a Bükk izgalmas változatos tájain szinte végig terepen tekerünk.
Az első szakasz a legnehezebb a táv hossza miatt ( 100 km ). ezért 75 km-nél Szanda-vár főterén lesz egy transzfer állomás ( 75 km ), ahol egy busz várja azokat a részt vevőket, akiknek hosszú még a 100 km. Itt őket összevárjuk és bringáikkal együtt bevisszük őket a hollókői szállásra. Természetesen az “erősek” végig tekerik a maradék 25 km-t. Nógrád gyöngyszeme, a világörökség részért képező Hollókő ideális pihenőhely az első kemény szakasz után. Innen már a 2. naptól sokasodnak az élmények a szebbnél szebb látnivalók: mátraszőlősi lebegő kövek, hasznosi víztározó, kékes tetői csúcs támadás, bükkszéki Salvusz gyógyfürdő, felsőtárkányi tó, orr – völgyi bokság , bükkszentkereszti gyógyítókövek és a végén a túra fénypontja a tapolcai Barlangfürdő.
Garantáljuk, aki rész vesz ezen a csodálatos túrán egy életre szóló élménnyel gazdagodik!
Fontos!
A túrán kizárólag jól felkészített mountainbike típusú kerékpárral lehet részt venni.
A túra azon szabadidő kerékpárosoknak ajánlott, akik átlagos edzettséggel rendelkeznek. Rendszeresen kerékpároznak, és ismerik az erdei utakon való kerékpározás szabályait.
Nézzétek meg, hogyan indult a Túra:
http://www.youtube.com/watch?v=jEPE8LwGGUA
Kedvcsinálónak nézd meg a 2011-es versenyről készült videót! További fotókat találsz oldalunkon a Galéria menüpont alatt. További információk a Facebook-on.
A túra célja, hogy a kerékpáros túrázók is megismerhessék ezt a csodálatos útvonalat, amely végigvezet Észak-Magyarország legszebb vidékein.
A résztvevőknek – mivel ez nem verseny – lehetőségük van megismerni az útvonal mentén található turisztikai látványosságokat, természeti szépségeket, nemzeti értékeket, a helyi lakosság kultúráját.
A túrán mindenki egyénileg, saját felelősségére vesz részt.
Bukósisak használata kötelező!
A résztvevőknek a túra teljes időtartamára érvényes baleset- és betegbiztosítással kell rendelkezniük!
Rajt: 2013. augusztus 16. Nagymaros 10:00
Cél: 2013. augusztus 20. Miskolc-Tapolca
Dátum | Napi szakasz | Napi táv | |
2013.08.16. péntek |
Nagymaros | Hollókő | kb. 100 km |
*félútról transzfer lehetséges a hollókői célba |
|||
2013.08.17. szombat |
Hollókő | Mátraszentistván | kb. 45 km |
2013.08.18. vasárnap |
Mátraszentistván | Bükkszék | kb. 45 km |
2013.08.19. hétfő |
Bükkszék | Miskolc-Tapolca | kb. 80 km |
2013.08.20. kedd | hazautazás | ||
*Ha nem tudod végigtekerni a teljes első szakaszt, lehetőséged van igénybe venni transzfert. A buszra Szanda-vár főterén lehet felszállni, onnan, kerékpárral együtt beviszünk a hollókői célba. Másnap innen folytathatod a túrát!
A túrán regisztrált résztvevők a javasolt útvonalról térképet és egy „THT útlevelet” kapnak, melybe a túra során pecséteket gyűjthetnek. Aki a teljes útvonalat teljesíti, a megadott pecsételő-helyek érintésével, az Miskolc-Tapolcán emlékérmet és emlékpólót kap, valamint részt vesz a célban tartandó ajándéksorsoláson.
A „THT útlevelet” és az előre befizetett szolgáltatásokat igazoló karszalagot a nagymarosi rajt előtt lehet átvenni. Ha esetleg nem akarsz innen indulni, ezeket előzetesen a Sportaktív irodában is átveheted, de megkaphatod a következő állomásokon is.
A túra költségeiről és az általunk nyújtott szolgáltatásokról bővebben a Szolgáltatások menüpont alatt.
no images were found